Kormányzati támogatást kapott Komló a vásárcsarnok felújításához

Csaknem 140 millió forintos kiegészítő támogatást kapott Komló a város vásárcsarnokának korszerűsítésére a kormányzattól.

Komló vezetői azután kértek segítséget a kabinettől, hogy kiderült, a beruházás költségei jelentősen meghaladják a pályázat összeállításakor számított összeget, a Terület- és településfejlesztési operatív program keretéből biztosított félmilliárd forintot. A kormányhatározat szerint a törvény által lehetővé tett maximális összeget, mintegy 140 millió forintot kapott Komló a rekonstrukció befejezésére. A mintegy 700 millió forintos beruházás megindításához szükséges további ötvenmillió forint hitelből fedezi a helyhatóság.

 

Kiegészítő támogatást kapott Komló a város vásárcsarnokának korszerűsítésére

Kiegészítő támogatást kapott Komló a város vásárcsarnokának korszerűsítésére

 

Polics József polgármester elmondta, hogy a kiegészítő források lehetővé teszik az eredeti tervekben szereplő teljes műszaki tartalom megvalósítását. Reményeik szerint az adventi hetekben az árusok már visszatérhetnek a már felújítás alatt álló csarnokba. A modernizálás során elbontják a használaton kívüli és rossz állapotú épületeket, kicserélik a belsőgépészeti és villamossági rendszert, külső hőszigetelést és új nyílászárókat építenek be az akadálymentesre tervezett épületbe. Az árusító terület a jelenlegi mintegy ötezerről csaknem tízezer négyzetméterre nő, az új, tágas parkolókkal együtt a fejlesztések 12 500 négyzetméteres területet érintenek.